Az előrelépést a támogatási rendszer irracionális működése mellett leginkább a tudáshiány nehezíti – utóbbin a kishantosi központ kormányzati ellehetetlenítése után nehéz lesz változtatni.

– A hazai ökológiai gazdálkodás sikerágazatnak indult a nyolcvanas években, mára azonban Magyarország kiesett a térségi élmezőnyből. Ha a területi statisztikákra tekintünk, kiderül, tíz éve stagnál a hazai bioágazat, miközben Európában ugyanezen idő alatt több mint másfélszeres volt a bővülés – állítja Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. A szakember szerint az ezredforduló után megjelenő uniós támogatások alaposan átrajzolták a magyar biogazdálkodási szektor szerkezetét: túlsúlyba kerültek a gyepterületek (sajnos jellemzően ökológiai állattartás nélkül), így ma az 50 százalék fölötti részesedésükkel is csak minimális bioárut állítanak elő. Az ökoterületek további 40 százaléka szántóföld, a termény pedig leginkább (négyötöd körüli arányban) exportra megy, feldolgozatlanul. A biotermelők száma 2012-ben 1560 volt, nagyjából ugyanannyi, mint 2005-ben.
Gazdaságilag a legjelentősebb ágazat a hazai biotermesztésen belül a gabonatermesztés, de érdemes odafigyelni az ökológiai szőlészet-borászatra is, a közeljövőben ezen a területen jelentős fejlődés várható – állítja Drexler Dóra. – Egyre több közvetlen értékesítést folytató biokertészet is indul, lokális, személyes alapon szerveződő, rendszeres vásárlóközönséggel.
Roszik Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke elmondta, jelenleg mindössze 130-140 ezer hektárnyi az ellenőrzött biogazdálkodási terület nagysága, pedig az EU-tagság kezdetén 400 ezer hektár volt a kitűzött cél, és még a tavaly elfogadott ökológiai gazdálkodási cselekvési terv is 350 ezer hektárral számol 2020-ig.
– Sok olyan támogatási forma létezik, amelyet az EU elfogad, a magyar gyakorlat viszont nem ismer – mondta Roszik Péter. Ilyen például a bioterületek és -termékek ellenőrzésére vagy az áruk promóciójára adható támogatás. Nálunk ehelyett az történik, hogy az itthon megtermelt biotermékek 80 százaléka alapanyagként elhagyja az országot, az idehaza kapható bioáru 90 százaléka viszont feldolgozott importtermék. De a nagyüzemi agrárlobbi és a vegyszerforgalmazók érdekcsoportja is nagyon erős Magyarországon – sorolta tovább az okokat Roszik.
A problémák között az alelnök is szóba hozta a tudáshiányt, megjegyezve, hogy ennek enyhítéséért Kishantos nagyon sokat tett. Létezik egy olyan terv, hogy biogazdának a jövőben csak azok jelentkezhessenek be, akik a termesztési feltételek teljesítésén túl a gyakorlati képzést és a szaktanácsadáson való részvételt is vállalják.
– A termelésben jók vagyunk, a piacmenedzselésben kevéssé – hangsúlyozza Kiss Attila, a Nyugat-dunántúli Biokultúra Egyesület alelnöke. Mint kifejtette, a szervezetük rendszeresen szervez biopiacokat, ám a termelőket nehéz rávenni a részvételre. Azaz nem csak a támogatási rendszeren, hanem a gazdák gondolkodásán is változtatni kellene, ami szintén a szemléletformáló és képző centrumok feladata lenne.
Arra a kérdésünkre, hogy a mostanában érvényesülő kormányzati földpolitika milyen hatással van (vagy lesz) a biotermesztésre, a szakértők nem tudtak egyértelmű választ adni.
– Tudok példát arra is, hogy állami földpályázaton területet vesztett állattartó ökológiai gazdaság, és arra is van precedens, hogy kisebb földekhez jutottak új ágazati szereplők. A folyamat mérlegét még nem látjuk, a változások és a következmények folyamatos monitorozására van szükség – szögezte le Drexler Dóra.

Roszik Péter azt emelte ki, hogy az új földtörvényben a biotermesztők elővásárlási és előbérleti jogot kaptak a településükön, ám ez csak a szabad földpiacra vonatkozik. Az ágazat szereplői azt is fontosnak tartanák, hogy az ökológiai gyepterületek támogatásának (ebbe a kategóriába tartozik a nemzeti parki földek többsége) feltétele legyen az ökológiai állattartás, jelenleg ugyanis ez a szektor a biogazdálkodás legszerényebben teljesítő területe annak ellenére, hogy az adottságaink talán itt lennének a legjobbak.

Szerk.megjegyzése:

Mindenesetre a biogazdálkodással kapcsolatba hozható összes közszereplő felelőssége egyaránt felvethető! Ki milyen szerepet játszott az elmúlt 10-15évben a helyzet ilyetén alakulásáért? Mitől gyanakvás és sokszor gúny és nevetség tárgya a bio megjelölés? Lózungok és alibi cselekvések helyett milyen konkrét intézkedések történtek a helyzet jobbítása érdekében? Felelős szereplők étrendjében hány százalékot képvisel a bioélelmiszer? Nulla, esetleg 2-3%? Hány kormányzati szereplő vásárol az egyetlen szóbajöhető ökopiacon a Csörsz utcában, a kakukktojás Varga Mihályon kívül? Sajnos a helyzet az, hogy ha valaki már életében akár egyszer is vásárolt mondjuk bio kölesgolyót a Tesco-ban máris biofogyasztónak képzeli magát. Mesebeszéd, hogy az ár a limitáló tényező. Mi a helyzet a250.000.-Ft-os okostelefonokkal? Az olcsóbb, mint a biozöldség? Riportokban mindenki tud okosakat mondani - de saját személyes életvitelében ez hogyan manifesztálódik?