Így kerülhettek piacra a különféle bioként hirdetett ágyak, -matracok, -takarók,- édesítőszerek,-sütemények és még ki tudja hányféle kacat-vacak és hókusz pókusz.
A sornak persze itt még nincs vége, mert a korábban szerényen gyógynövényboltként vagy fitotékaként megjelenő üzletek többsége ma bioboltként kelleti magát, annak ellenére, hogy termékkínálatában a biot esetleg csak nyomokban lehet felfedezni. Szomorú üzenetem van számukra. Napjaik meg vannak számolva, hiszen készül már az a rendelet, amely rendet vág a zűrzavarban és megtiltja a biobolt elnevezés használatát, hacsak az üzlet nem kínál meghatározó százalékban ellenőrzött biotermékeket.
További fogalomtisztázó kérdés, hogy mit is nevezünk bioterméknek? Alapvetően mezőgazdasági eredetű termékeket, terményeket, vagy ezen alapanyagból készült feldolgozott termékeket, amelyek előállítási körülményei kielégítik a vonatkozó nemzetközi, illetve ezen alapuló hazai jogszabályok követelményeit. A minősítést az erre feljogosított, tanúsító szervezetek végzik, amelyek miniszteri kinevezéssel, és rendszeresen megújítandó akkreditációval rendelkeznek. Többen kifogásolják, hogy miért nem állami kézben összpontosul az ellenőrzés és minősítés. Még ezer szerencse, hogy nem így van. Hiszen a korábbi feltételezett állami ellenőrzés mellett is számtalan botrány jelezte a rendszer hiányosságait. Az évtizedeken keresztül spanyolviaszként emlegetett úgynevezett permetezési naplót is csak körülbelül annyian tudták bemutatni, mint ahányan nyugtát vagy számlát adnak a piacokon. Így azután törhetjük a fejünket, melyik saláta vagy sárgarépa éppen mennyi vegyszert tartalmaz, amiről a növényvédelmi hatóság esetleg megállapítja, hogy eltelt az élelmezésegészségügyi várakozási ideje. Magyarul a szer, amivel kezelték lebomlott. Rendben. És mire? Netán széndioxidra, vagy C-vitaminra? Nem. További vegyszerekre, amelyek sorsát, összekapaszkodását (ezt szinergizmusnak hívják) naponta szedett gyógyszerinkkel, az elszívott cigarettáinkból származó nikotinnal, valamint a dízel kipufogó kormával, ember nem tudja kideríteni. Talán nem is akarja. Azt firtatja, vajon ki adja ki a tanúsítványt és mennyi pénzért. Meg hogy magánvállalkozás végzi. Le kell, hogy hűtsem a kedélyeket. Az illető szervezet egy nonprofit kft, amelyet egy civil szervezet tulajdonol, minden fillérjét visszaforgatva a biogazdálkodás fejlesztésébe. Amúgy pedig Európa legnevesebb minősítő szervezetei, a TÜV vagy az SGS szintén magánvállalkozások. Tanúsítványaikat pedig az egész világ elfogadja. Hasonlóan a magyar bio minősítéshez. Miközben az állami Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a következő állásfoglalást fogalmazta meg a kerekegyházi Biotojás Kft. gyakorlatával kapcsolatban, amely ketreces baromfitartásból származó tojásait forgalmazta a megtévesztő név alatt.
"Tekintettel arra, hogy a megküldött csomagolás alapján a terméken szereplő Biotojás felirat a forgalmazó Kft. nevének része, nem a forgalmazott termék megnevezése, így a Kft. a termék jelölése során jogsértést nem követett el."
Ennyit az állami ellenőrzésről. Nem is Magyarországon lennénk, ha a biohoz legalább annyian nem értenének, mint a nőkhöz, a focihoz, vagy a politikához. Természetesen minden előképzettség, közvetlen tapasztalat nélkül. A cinizmus, a kétkedés, az ellendrukkerség ugyanis nem kerül semmibe. Sőt a bennfentesség látszatát kelti. Anélkül, hogy akár egyszer is beleharaptak volna és megtapasztalták volna egy érett bioparadicsom semmivel össze sem hasonlítható mennyei ízét, vagy akár egyszer is ellátogattak volna egy biogazda rendes éves „nyitott bemutató napjára”, ahol földközelből tapasztalták volna meg a biotermesztés fortélyait.
Természetesen nem szeretném, ha írásomat összetévesztenék holmi szentképfestéssel. A biotermékek között is lehet kakukktojás. Olyan vállalkozó, aki a gyors meggazdagodás reményében lazábbra veszi a követelményeket. Meggondolatlanságáért azonban súlyos árat fizet. Noha az ellenőrzés nem tudja minden lépését folyamatosan nyomon követni, az eddigi tapasztalatok alapján mindegyike biztosan rajtaveszt. Előfordult a Csörsz utcai ökopiacon, hogy egy bizonyos - halakat és húsokat árusító - cég kísértésbe esett és nem bio terméket átcsomagolva árusított a piacon. Mondanom sem kell, megbukott. Azóta nem csupán a piacról lett kitiltva, de a bio körből is örökre száműzetett. Egy kecsketermelőről elterjedt a hír, hogy kecsketejét tehéntejjel szaporítja. Ő is megbukott, igen rövid időn belül. Néhány vevő még keresi a piacon, de mindhiába. Európa szerte előfordulnak hasonló esetek. A szigorú ellenőrzés azonban felgöngyölíti a csalásokat. A sajtó vérmesebb fele természetesen azonnal ráugrik a témára, hiszen ez hír a javából. Bio Lüge, azaz biocsalás címmel jelent meg a múltkoriban az egyik liberális bulvármagazin címoldalán öles betűkkel.
Az igazi biofogyasztó, aki olyannyira környezettudatos, hogy vágott virágját is bio forrásból szerzi be és macskájának is bio kaját ad, nem lepődik meg ezen. Az ember gyarló- sommázza. És éli tovább megszokott életét.
A hangos többség pedig elégedetten nyugtázva mondja: - látod anyukám, mennyit spóroltunk, hogy nem dőltünk be a bionak? És eszi tovább a génmanipulált szójával frissített műbeles virslit.
Frühwald Ferenc