Menu
Deprecated: Non-static method JSite::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/components/com_k2/router.php on line 17 Deprecated: Non-static method JApplication::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/includes/application.php on line 539 Deprecated: Non-static method JSite::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/components/com_k2/router.php on line 17 Deprecated: Non-static method JApplication::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/includes/application.php on line 539
A+ A A-
Deprecated: Non-static method JSite::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/templates/gk_gamenews/lib/framework/helper.layout.php on line 111 Deprecated: Non-static method JApplication::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/includes/application.php on line 539 Deprecated: Non-static method JSite::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/templates/gk_gamenews/lib/framework/helper.layout.php on line 111 Deprecated: Non-static method JApplication::getMenu() should not be called statically in /var/www/virtual/bioholmi.hu/htdocs/includes/application.php on line 539
Sunday, 08 September 2013 18:08

30 éves a Biokultúra! Visszatekintés elsőkézből

Rate this item
(1 Vote)

 Az időközben Magyar Biokultúra Szövetséggé terebélyesedett társadalmi szervezetnek jelenlegi vagy éppen közelmúltbéli történéseit viszonylag sokan és pontosan ismerik. A folyammá duzzadt csoportosulás kezdeti forrásának létrejöttét, majdegyre sebesebb iramú patakjának hol felszíni, hol rejtett folyamatait talán nem árt felidézni, az utókor számára megörökíteni.

Noha az alakulás éppen harminc éve, 1983. november 15-ére datálódik, az előzmények ennél régebbre, egészen 1981-re tehetők.Ekkor jelent meg ugyanis Lelkes Lajos, az akkori Mezőgazdasági Könyvkiadó egyik vezetője gondozásában Alwin Seifert 80 éves müncheni professzor munkája, a „Kertészkedés mérgek nélkül” című könyvecske. Ezzel szinte egy időben indította el sikeres rovatát Seléndy Szabolcs, a Kertészet-Szőlészet hetilap főszerkesztő helyettese „Biokertművelés” címen. Míg Lelkes Lajos döntését alapvetően Peter Sowa dortmundi biokertész barátja inspirálta, addig Szabolcs szemét belgiumi rokonai irányították az akkor Nyugat-Európában egyre népszerűsödő témára. Jómagam pedig feleségemmel és első, még apró gyermekünkkel ez idő tájt költöztünk Dunakeszire egy nagyméretű,de meglehetősen elvadult kerttel bíró házba. A dolgok formálisan is összeértek. Kezembe került a könyv, előfizettem az újságot, ezek alapján szorgalmasan megkezdtem a kert „átállítását”. Szinte minden sikerült az első perctől fogva. Bíztam is benne, hiszen úgy gondoltam, ha valaki 80 évesen megír egy könyvet, csak nem fog hazudozni. Eközben személyesen is találkoztam az egykori újságíró szövetség Gumó (Gutenberg Művelődési Otthon) kertbarát klubjában Seléndy Szabolccsal, aki éppen a biokertművelésről tartott előadást. Rövid megismerkedésünk után felkért, hogy tapasztalataimról számoljak be a lap hasábjain. Akkoriban már több szerző is közölt cikkeket a lapban: Bős Attila, dr. Mezei Ottóné, dr. Györffy Sándor, Baji Béla stb.). Ez így ment egy jó darabig, amíg Szabolcs panaszkodni nem kezdett, hogy nem bír a rengeteg beérkező levéllel. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a levelezgetés helyett érdemes lenne az érdeklődőket egy csoportba terelve létrehozni egyfajta klubot, ahol személyesen cserélhetnék ki információikat, adhatnák át tapasztalataikat. Mivel abban az időben szabadúszóként a Hi-Fi Magazin reklámmenedzsereként tevékenykedtem, túláradó szabadidőmet a klub szervezésére fordíthattam. Számtalan művelődési házból utasítottak el, mert nem tudtam számszerű adatokkal meggyőzni az „illetékeseket” a vállalkozás várható sikeréről (létszám, tagdíj stb.), mígnem elvetődtem az V. kerületi Molnár utcában működő Belvárosi Ifjúsági Házba, ahol Pollák László igazgató befogadott,mondván, „úgyis számos flúgos társaság vert már itt tanyát, pl. az India Klub.” (Elnézést Bányai Gézától a klub vezetőjétől, aki ma is a Böszörményi úti biobolt tulajdonosa, de tényleg így hangzott.)  Szóval meg volt a hely, de még nem volt név.

A reklámszakmában eltöltött évtized, no meg a szerencse segítségemre sietett. Egy, a német barátaimtól kapott kertészetiárudai tájékoztatóban a következő fejezetcímekre bukkantam: Hydrokultur, Biokultur. Mint a villám, csapott agyamba a felismerés. Hát, mi más is lehetne a klub neve, mint Biokultúra, amely túl a kertészeti kultúrán egyfajta szellemi műhelybölcsőjét is jelentette! Örömmel újságoltam Szabolcsnak a felfedezést – mert, hogy akkorra már ő is gőzerővel agyalt a leendő klub létrehozásán – de úgy gondolta, „aludjunk még rá egyet”. Aztán néhány napi alvás után közölte: rendben, nem találtam jobbat.

 Így azután Biokultúra néven indult a klub, melynek előkészítő népszerűsítésébe dr. Mezei Ottóné (Klárika) is derekasan kivette a részét, hiszen antropozófiai indíttatásánál fogva komoly levelező címlistával rendelkezett azok köréből, akik Rudolf Steiner hitvallását követték, melynek mezőgazdasági vetülete, lényege a biodinamikus rendszer. Seléndy Szabolcs, felhasználva a szaklap népszerűségét (cca 50 000 példány!) jó előre beharangozta a klub indulását.

November 15-én minden várakozást felülmúlóan több mint 120-an szorongtunk az alakuló ülésen. A ma is aktív, ismertebb szereplők között találhatjuk a Parádi házaspárt, Varga Géza parlamenti képviselőt,Orvos Máriát. Értelemszerűen jómagam vállaltam a klubvezetői posztot, Szabolcs lett a technikai helyettes, hogy legalább egy szakember is legyen a csapatban. Klári néni vezette a biodinamikus szakosztályt. Később csatlakozott a csapathoz dr. Györffy Sándor, majd prof. dr. Sárközy Péter is. A később megalakuló gyógynövényszakosztály vezetésére dr. Szenthelyi-Molnár István, a Mátyás templom plébánosa,az utolsó magyar tábori lelkész vállalkozott. Személyét az estjeinken szokásosan megjelenő „téglákon” kívül az állami Egyházügyi Hivatal spionjai is figyelték. Kéthetente tartottunk klubnapokat és már a tél folyamán megterveztettük a klub emblémáját, amely úgy látszik megtetszhetett az évekkel később létrejött MSZP-nek, mert szegfűs logója kísértetiesen hasonlít a Biokultúráéra. A klubnapokon elhangzott előadások írásbeli anyagát „tájékoztató” körlevélben postán küldtük vidéki tagjainknak. Emlékszem az estékre, amikor a gyerekek elalvása után az asztalon tengernyi borítékba postáztuk feleségemmel, dr. Zsári Zsuzsával az elküldendő anyagokat. 

A tájékozató megjelentetése sem volt egyszerű (számítógép még nem lévén), egy óbudai leíróirodában gépelték kutyanyelvekre (hasábokra) a szöveget, amelyeket nagy A/3-as ívekre felragasztva kicsinyített le a dr. Zelnik József által ingyen rendelkezésünkre bocsátott házinyomda a Népművelési Intézetben. Ott stencilen nyomtatták ki a kb. 300 példányban készülő „újságot”. 

A klub remekül működött, de szerettünk volna jogi személyiséggé válni, azaz egyesületet alakítani. Abban az időben az ilyenhez patrónusi felügyelet kellett, azaz valamelyik minisztériumnak kellett (volna) felelősséget vállalni a tevékenységünkért. A MÉM (ma VM) szóba sem jöhetett, hiszen úgy tekintettek ránk, mint akik a szocialista mezőgazdaság lerohasztásán fáradozunk (később lerohadt az magától is). Maradt volna a Környezetvédelmi Minisztérium, ahol azonban Rakonczai Zoltán államtitkár mereven elzárkózott a befogadástól. Egyetlen drukkerünk Persányi Miklós (ma az Állatkert főigazgatója) volt, aki főosztályvezetőként szimpatizált tevékenységünkkel. Pontosan úgy, mint dr. Sólyom László – akihez feleségem,mint szakmabeli jogász nyert találkozót az ELTE tanszékén, és akinek ötletei nagyban segítettek az állampárti szűk lehetőségek kiaknázásában –, nevezetesen abban, hogy ne akarjunk rögtön országos egyesületté alakulni, hiszen a hatalom potenciális ellenségképet látna benne, hanem „fű alatt” kerületi hatókörrel hozzunk létre egy egyesületet. Így is lett, amire igen nagy szükségünk is volt, hiszen tevékenységünk feszegette a korábbi kereteket. Például a Művelődési Ház nemigen tudta, hogyan számolja el a részére kiállított 3 db talicskáról szólószámlát, amelyet az 1985-ben megrendezett OMÉK-ra megépített Biokerthez volt szükséges használnunk. A Biokert létrehozásának ötlete Seléndy Szabolcstól származott, aki évfolyamtársával Rachler Emőkével egy látványos, a biokertművelés minden elemét bemutató házkörüli kertet tervezett a BNV területére. Hogy a százezres tömeg ne tapossa le a kertet, egy felette átívelő hídon lehetett megtekinteni a domboságyat, komposzttelepet, a vegyeskultúrákat, palántanevelőt stb. Ott a hídon teljesítettek önkéntes szolgálatot a klub aktivistái, akik rendületlenül válaszoltak a laikus kérdésekre. A híd lábánál felállított standon pedig Parádi Bandiék és Radwány Tamás néhai sógorom toborozták az újabb tagokat – sikerrel. Az OMÉK kiállítást megnézte Peter Grosch is, aki abban az időben a Bioland Szövetség elnöke volt Nyugat-Németországban (ma a legpatinásabb német ellenőrzőszervezet, a BCS tulajdonosa). Rögtön barátságot kötöttem vele, aki hívott, menjek ki egy kis tanulmányútra. No, azért az nem volt olyan egyszerű akkortájt, de 1986-ban a még nyomdaszagú, kék útlevelemmel, a családi költségvetés terhére kiutaztam két hétre. Peter mint valami csodabogarat vitt körbe az akkori bioapostolok szentélyeibe. Ítt találkoztam prof. Hartmut Vogtmannal, a FIBL alapítójával, az IFOAM tiszteletbeli elnökével, prof. Angelika Meier Plögerrel, a Fuldai kutatóintézet professzorával és nem utolsósorban Bernward Geierrel, aki akkoriban a Witzenhauseni Egyetem friss doktoranduszaként látott vendégül néhány napra házában, nem sokkal azelőtt, hogy az IFOAM kaliforniai világkonferenciáján főtitkárrá választották volna. Módom volt résztvenni Würzburgban az Első Német Környezetvédelmi Napon, egy óriási utcai fiesztán, amelynek élményei több későbbi Biokultúra rendezvényen is testet öltöttek. Prof. Vogtman (Hardy) 140 kilójával barátságosan hátba vágva ajánlotta, hogy tagdíjkötelezettség nélkül azonnal felveszi a Biokultúrát az IFOAM-ba teljes jogú tagként. Mondhatom, nagy volt az öröm és eza jeles momentum további sikerek bölcsője is volt. 

1987-re végre egyesületté váltunk, ahol a közgyűlés elnöknek választott, nemzetközi kapcsolataink pedig tovább bővültek. Tagjai lettünk a WWOOF nemzetközi szervezetnek, amelybe befogadásunkat még az alapító Sue Coppard jegyezte. Segítségükkel több gyakornokot tudtunk kiküldeni a világba, többek között Jávor András és Jávor (ma Oszlánszky) Enikőt, akik hazatérve biogazda praktikákkal gazdagították az egyesületet. Megalakultak helyi csoportjaink, nem csupán országon belül, hanem a környező országok magyarlakta vidékein is. Elkészítettük az IFOAM Basic Standardjén alapuló bio termelési feltételrendszert, amelynek alapján megkezdtük a bejelentkezett biotermelők ellenőrzését. Az IFOAM el is fogadta minősítésünket. A belső rendszer egymástól független csoportok összehangolt működésén alapult. A szakmai bizottság felelt a feltételrendszer korszerűsítéséért, az ellenőrző bizottság végezte az ellenőrzéseket, vezetője dr. Györffy Sándor, majd az eredmények beérkezése után a minősítő bizottság döntött a certifikát odaítéléséről.

A külföldi utazások szűk lehetőségei ellenére több tanulmányutat szerveztünk. Az elsőt Seléndy Szabolcs Bős Attilával karöltve Ausztriába indította, melyen sajnos nem tudtam részt venni, akkor született ugyanis harmadik gyermekem. A program jelentős helyszíne Marianus Rath biogazdasága volt, az eseményt a Televízió is rögzítette. 1987-ben jómagam szerveztem túrát mintegy 45 fő számára Nyugat-Németországba, ahol az előző évben kialakított baráti kapcsolatok révén számos gazdaságot, kutatóhelyet látogattunk meg. Itt volt házigazdánk Robert Dax, a Naturland akkori gazdasági igazgatója, akinek később nagy szerepe volt az első ökopiac ötletének megvalósításában. A rákövetkező évben az IFOAM svájci emblematikus figurája, dr. Rainer Bächi meghívására és szervezésében Észak-Svájc főként biodinamikus gazdaságait, fogyatékkal élő emberek kertészeteit látogattuk, ökofesztivál, bionagykereskedések és kutatóintézeti látogatások tették felejthetetlenné a kirándulást. 1988-ban nyugat-európai mintára kialakítottam a Biokultúra Napok rendszerét, melynek első alkalommal a „Selyemgombolyító” adott otthont. Abban az időben Zelnik József felajánlásából az egyesület székhelye és irodája is ebben a gyönyörű műemléképületben lelt otthonra. Az I. Biokultúra Napoknak, amely két napig tartott, illusztris vendégek is látogatói voltak: prof.Vogtmann, az IFOAM tiszteletbeli elnöke, a SKAL (akkor még S.E.C.)holland ellenőrző szervezet, németországi és holland szaktanácsadók is előadást tartottak, este pedig jóleső borozgatás közben Vogtmann professzor meglepő javaslattal állt elő, amelyet örömmel nyugtáztunk, Gyene Gyöngyvér frissen debütált főtitkárunkkal együtt. A javaslat nem volt más, minthogy a Biokultúra pályázza meg a következő IFOAM világkonferencia rendezési jogát. A szót tett követte. December végén az IFOAM anyagi támogatásával elrepültem Burkina Faso-ba, ahol Ouagadougou-ban tartották a VII. világkonferenciát és ahol angol nyelvű prezentációval kellett megmérkőznöm Ausztrália angol anyanyelvű képviselőjével a rendezés jogáért. Szoros küzdelemben végül miénk lett a rendezés joga. A neheze viszont csak ezután következett, hiszen a rendezvény előfinanszírozási rendszerben működött, nekünk viszont egy fillérünk sem volt rá. Az akkori minisztérium akkori kommunista miniszterhelyettese, Papócsi László azzal a cinikus kijelentéssel oktatott ki, hogy „akinek nincs pénze, ne akarjon konferenciát szervezni”. Azonban a Jóisten immár sokadszorra is mellénk állt! Dr. Béres József és Kósa Ferenc filmrendező elsöprő sikerű klubbéli előadásának nyomtatott verzióját Domokos Imre még HiFi magazinos tördelőszerkesztő barátom segítségével sikerült kiadnom és a Herbáriával kötött együttműködési szerződés folytán sikeresen értékesíteni. Ez jelentette a startpénzt a Világkonferencia megrendezéséhez, melynek oroszlánrészét mindössze hárman végeztük: Gyene Gyöngyvér, Mészáros Zsolt és jómagam, az időközben a Környezetvédelmi Minisztérium által mégiscsak segítségként felajánlott Arany János utcai irodában. A szervezés végső fázisában további segítséget nyújtott Seléndy Szabolcs, Kőrös Tibor, az egyesület vezetőségének tagjai, valamint nagyon sok lelkes aktivista. A Biokultúra Napok egyre népszerűbb és egyre tartalmasabb lett. 1989-ben például már három napig tartott a svábhegyi Agrohotel-ben amit a köznyelv csak „paraszthiltonnak” hívott. Itt tartotta soros ülését az IFOAM Igazgatótanácsa is, amelynek tagjává választottak rögtön a rendezés jogának elnyerése után. Fantasztikus embereket ismerhettem meg a világ minden tájából verbuválódott grémiumban, többek között a későbbi IFOAM elnököt, az amerikai Thomas B. Hardingot. Az Igazgatótanács részvétele a III. Biokultúra Napok rendezvényének egyik napirendjének szólt, mely a Világkonferencia szervezésének akkori állapotával foglalkozott. Akkor sem bíztak túlzottan bennünk, magyarokban.

Végül is az IFOAM VIII. Tudományos Világkonferenciája óriási sikerrel, 750 regisztrált résztvevővel zajlott 1990 augusztusában, az akkori nevén Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Öt szervezett országjáró túrát indítottunk, melyek mindegyike egy-egy biogazdaság bemutatását is magában foglalta. A résztvevők még ma is nosztalgiával emlékeznek az eseményre. 

Időközben nyíltak bioboltok is. Talán legelőször a Natura GT mintaboltja a Krisztina körúton Ránky Edit közreműködésével, másodiknak az enyém a Bécsi úton, két hónappal később Varga Gézáé az Ötvös utcában. A friss áru eljuttatása ezekbe a boltokba kissé nehézkesnek tűnt, ezért éppen a bajoroszági Naturland Szövetség mintájára megszerveztem az első ökopiacot az akkori Török utcai Biokultúra iroda közvetlen helyszínén az azóta is könyvtárként működő helyiség előtti szabad téren. A nyitó ünnepségre 1991 nyarán került sor, amihez Robert Dax (éppen nemrégiben elhunyt) jóbarátom klasszikus fahordós biosört ütött csapra egy remek rezesbanda zenéjére. Ez alapozta meg az Ökopiac későbbi legendás sikerét.

Ezek után lemondtam a Biokultúra Egyesület elnöki posztjáról, utódomnak Seléndy Szabolcsot javasolva. Életem egyik, ha talán nem a legszebb időszakát jelentette ez a közel tíz év, amely a Biokultúra mozgalmi részének „aranykorát” jelentette. Ezután szigorúbb szakmai építkezés következett, melyről avatottabb személy talán hitelesebben tudna beszámolni.

Frühwald Ferenc

 

 

 

 

Read 3556 times Last modified on Sunday, 08 September 2013 18:40

Leave a comment

Make sure you enter the (*) required information where indicated. HTML code is not allowed.