Forrás: hetivalasz.hu
Nem árt néha tisztázni a fogalmakat. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a gasztronómia "az ételek, italok szakértő ismerete, valamint élvezésüknek kifinomult képessége, az ízlés művészete".
Az Idegen szavak kéziszótára szerint viszont a "szakácsművészet, tágabb értelemben a terítés, felszolgálás művészete, az étkezés kultúrája" is. A Révai azt írja: a "magasabb szakácsmesterség tudománya". A szó a görög gastros (gyomor) és nomos (törvény) szavakból született, és a franciák szerint Joseph Berchoux ügyvéd (és fűzfapoéta) találmánya, aki véget nem érő szatirikus konyhaversének 1801-ben azt a címet adta: A gasztronómia, avagy az asztal örömei.
A költemény akkora sikert aratott, hogy két év múlva megszületett a gasztronómus kifejezés is (eleinte az ínyesmesterség elméleti szakértőjét nevezték így), majd a gasztrománia (a kulináris élmény keresése), s ebből a minden lében kanál gasztromán. Akadtak persze, akik párhuzamosan használták a gasztronómia és a gasztrológia kifejezéseket is. Gundel Imre magát például gasztrozófnak tartotta, azaz olyan személynek, aki esztétikával, az evés filozófiájával is foglalkozik. A fogalmat Eugen von Vaerst báró alkotta 1851-ben, mondván, a gasztronómia éppoly művészet, mint a festészet vagy a tánc, s az étkek élvezete ugyanakkora gyönyört okoz, mint az olvasás vagy a zenehallgatás. Ennek fényében a bogaras báró az ínyencek három fajtáját különböztette meg: a gourmand-t, aki értékeli ugyan a finom ételeket, de azokból mértéktelen falánksággal zabál, a gourmet-t, az igazi (de nem tudatos) ínyencet, aki bármilyen kulináris hókuszpókusztól elájul, s végül a gasztrozófust, aki tartózkodik a túlkapásoktól, táplálkozását a kifinomult ízlés és az egészséges étrend egysége irányítja. A gasztrozófia ebben az értelemben az étkezés bölcselete, avagy "a gyomor ápolásának tana", ahogy ezt Brillat-Savarin írta 1825-ben Az ízlés fiziológiája című alapművében, amit a terített asztal szerelmesei ma is úgy forgatnak, mint a Bibliát.
És akkor még szó sem esett az alábbi kategóriákról: gasztronomádok (a jó vidéki konyhát hajkurászó ínyenceket nevezte így Curnonsky francia kritikus, "a gasztronómia hercege"), gasztronauta (Stefan Gates nemrég magyarul is megjelent őrült szakácskönyvének címe), gasztromaffia (étteremkritikusok bandája), gasztrofieszta, gasztrosznob, gasztroproli satöbbi, satöbbi. Gasterea sem ismeri itt ki magát! - kiálthatnánk kétségbeesve, de hát Gasterea nem is létezik, a lakomák istennőjét Brillat-Savarin találta ki, amikor - tréfából - kinevezte tizedik múzsának.
A gasztronómia első igazi kalandja azonban Rabelais nevéhez fűződik. A csúfolódó "francia Homérosz" a XVI. század közepén teremtette meg a két nagyevő (Gargantua és Pantagruel) figuráját, s az utókor csak ámul: hogy lehet valaki egy időben művelt humanista és trágár boriszsza, tudós moralista és kicsapongó kujon, elegáns és otromba, akár egy ördögi grimaszokkal és angyali mosolyokkal teli katedrális nagyorgonája. Rabelais leleménye Messer Gaster (Bendő Uram), kinek hatalmától hiába is akarnak szabadulni a Gyomorimádók (gastrolátres-ok), rabszolgák maradnak, dolgozni nem akarnak, mindenről csak az evés jut eszükbe, rettegnek attól, hogy lefogynak. Az ő szüleménye az álszentek álszentje, az önsanyargató böjt jelképe, Húshagyókedd is. "Köpése: articsóka, ha orrát fújja: sós angolna esik ki belőle, üvöltése: kacsa rövid lében, izzadsága: tőkehal friss vajban, böfögése: bödönnyi birsalmasajt, duzzogása: disznóláb zsírban."
Az ő hurkaseregével száll szembe - derék szakácsai segítségével - Pantagruel. Fegyverük vasnyárs, zsírfogó tál, szénvonó lapát, üst, rostély, piszkavas, serpenyő és mozsártörő. Beszédes nevük van a konyha katonáinak is: Bablevesi, Bornyalka, Karmonádly, Bundáskenyeresi, Pacalnoki, Kövérspéki, Sültrontó, Hurkamester, Serpenyőssi. És ahogy a nemes szakácsok (éppúgy, mint Mátyás idejében magyar sorstársaik) hetykén és hányavetin mészárolni kezdik a kövér szafaládék, véres és májas hurkák, húsos pástétomok és kolbászkák seregét, úgy válik világossá, hogy a vaskos gasztronómiai tréfa valójában lázadás a középkori egyház rosszabbik arca, a barbár törvények, az egyetem, az állam öntelt képviselői ellen.
Rabelais hősei sokáig bolyonganak, míg fellelik az Isteni Butykos orákulumát, s végre feltehetik kérdéseiket. Legnagyobb meghökkenésükre azonban a Butykos minden kérdésükre ugyanazt válaszolja: "Igyál!" Sokan csalódottan tették le a könyvet, azt gondolván, Rabelais vaskos tréfája egyszerű borisszabuzdítás. Nem valószínű. Anatole France-nak lehet igaza, aki úgy véli: "a pantagruelisták az egész emberiség sorsa felől mentek tanácsot kérni", s a felelet annyit jelent: "igyatok a tudás forrásából, meneküljetek a képmutatók, tudatlanok, gonoszok elől, tanulmányozzátok az embert és a világot, s igyátok a tudományt, igyátok az igazságot, igyátok a szerelmet. De mindent mértékkel!"
Mert igaz, hogy evéstől jön meg az étvágy, de leginkább a koplalástól.